|
|
|
|
|
|
Zene
Utolsó hsz:
atcq
Idõpont: 11:43
|
|
|
|
|
|
3-1 a második harmad után. Kicsit visszavettünk 3-0 után, mondjuk érthető. PP-ben jó lenne már vmit felmutatni. Marty meg lesérült, reméljük nem komoly
Kovy amúgy ma már két gólos, két deflection, kár hogy a második a mi kapunkban landolt
|
| |
|
|
|
|
2-0-ra megyünk, gyönyörű Kovy deflectionnel, kivédekeztünk egy kemény PK-t, viszont lehet Marty lesérült
|
| |
|
|
|
|
Tudom, láttam. Különben sem vagyok egy nagy haragra gerjedő ember, főként nem így "ismeretlen" emberek között.
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#13203) |
|
|
|
|
|
|
|
elnezest is kertem, parasztvoltam. felvolt baszva az agyam, bocs.
|
| |
|
|
Válasz Fecooo hozzászólására (#13202) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem bántó szándékkal írtam, csupán kicsit nálam olyan merész dolog ez, hogy az év elejét úgy elcseszte a csapat, ahogy csak lehet, aztán meg utána úgy írtok, mintha a legtermészetesebb dolog lenne szinte, hogy bekerültök.
Másik. Nem azt mondom, hogy azért szurkoljatok, hogy jöjjenek a vereségek, de a tavalyi Carolina sorsára sem jó jutni azért, hogy egy jó picket a végére lerontanak. Más kérdés, hogy nekik igen jól sikerült ebből kijönni, de még Skinner is igen fiatal és kérdés, hogy pár év múlva mi lesz vele. Ráadásul nem is biztos, hogy nektek összejönne egy ilyen jó húzás.
Szóval nyugi, nem bántásként írtam az egészet.
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#13197) |
|
|
|
|
|
|
|
Tavalyi... aztán draftoltak egy Skinnert... egy hasonló szituval én is megelégednék...
|
| |
|
|
Válasz trencsus hozzászólására (#13200) |
|
|
|
|
|
|
|
Tavaly a Hurricanes(vagy tavalyelőtt?)is majdnem bement a PO-ba,kb.ugyanilyen szar kezdés után
|
| |
|
|
Válasz Fecooo hozzászólására (#13196) |
|
|
|
|
|
|
|
Miért most tényleg szurkoljunk annak, hogy kapjon ki a csapat minél többször...?
|
| |
|
|
Válasz Fecooo hozzászólására (#13196) |
|
|
|
|
|
|
|
bocs
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#13197) |
|
|
|
|
|
|
|
igen.
ti meg tenyleg abban, hogy kaliforniaban lesz valaha konstans sikeru hoki?
|
| |
|
|
Válasz Fecooo hozzászólására (#13196) |
|
|
|
|
|
|
|
Most ti tényleg ennyire bíztok abban, hogy meglesz még a PO?
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#13195) |
|
|
|
|
|
|
|
ilyen faszsagokon fog elmenni ez az egesz, mint az a shg...
faszom...
|
| |
|
|
|
|
A 3. gólotok nekem nagyon tetszett, meg persze az emberhátrányban ütött gólunk is szép volt!
|
| |
|
|
Válasz hirnalon hozzászólására (#13193) |
|
|
|
|
|
|
|
Hmm az az érzésem, hogy a fiúk nagyon nem vették komolyan ezt a mérkőzést, főleg miután ilyen ultradurvamákos gólokat lőttünk... de komolyan, kb a semmiből szereztük a gólokat, Fayne góljánál meg szakadtam a röhögéstől... anno az NHL 2004-ben lehetett mindig ilyen gólokat lőni, kék vonalnál tettél egy kört, és akkor magasan beemelte a kapuba a pakkot Aztán persze amikor már nyomtuk rendesen, Vokoun mindent védett, de azt mondom, hogy megérdemelte a Florida - de nem értem a fiúkat, hogy hogy vehetnek félvállról akármilyen mérkőzést. De azért annyi elnézhető nekik, hogy előző nap a Rangerst sikerült verni, de jövőhéten is lesz egy 3 meccs 4 nap alatt sorozat, nem kéne ebből rendszert csinálni.
|
| |
|
|
|
|
Faszom, hihetetlen, hogy mennyire lebecsüljük a Pantherst, és már megint OT-ban húzzák el a nótánkat... na mindegy, minden pontnak kell örülni. Vasárnap a Habs ellen javíthatunk, de tény, hogy visszaesett a játékszínvonalunk a szünet óta, most már ez az eredményben is meglátszik...
|
| |
|
|
|
|
faszom a kapitalizmusba es a torvenyeikbe. letiltottak az atdhet. van link?
|
| |
|
|
|
|
Hát Jason valószínűleg deadline-kor távozik, helyére jöhet majd Yayo. De egyelőre kell a rutinja a két fiatal winger között, nála jobb meg egyelőre nincs
|
| |
|
|
Válasz Nafta hozzászólására (#13189) |
|
|
|
|
|
|
|
srácok, megmondom őszintén hogy nhltorrents- ről még 4 körül a mi meccsünk helyett, mert az azt hittem nem lesz olyan érdekes mint amilyen lett ...
de egyébként is nagyon tetszett hogy a végeredmény tudta nélkül a NY-NJ rangadót nézzem meg, a feléig éjaszaka láttam is hogy ti elég keményen meghúztátok ..
nem bántam meg kurta jó kis meccs lett, a calgary topikban kezdek rájönni az evil okaira ennek, hogy mi lehet veletek ..
http://www.youtube.com/embed/nWf7OToWADw
Mindig is érdekes volt nekem ez a Clarkson gyerek és most nálam van fenteziben, csak káűr hogy egyébként rosszabbul megy neki. Ez viszont hatalmas, geci, de egy Avery ellen így kell viselkedni, hatalmas élvezet volt ez a pár másodperc .. .. és az Avery féreg utána is.. gusztustalan hogy miért állítottak ki vlakit róla, el tudom képzelni hogy egész meccsen hogy rángatja mindenkinek a mogyoróit :-` .. az egyetlen ok, ami nem tetszik, hogy Elias nagyon remek hogy ilyen klassz de Arnott- ott észre se vettem kb a három harmadon keresztül ..
|
| |
|
|
|
|
31 Games remaining; 18 pts away from 8th; 3 games in hand; and 2 against the 8th seeded team. If they win the 3 games in hand; you are now 12pts away from 8th. If they win the 2 against Atlanta; that is now 8pts away from 8th with 26 games remaining.
ma este megnezem a meccset, leszedtem HD-ban
|
| |
|
|
|
|
Amúgy Rolston mellett Zubie-nak is kurvára örülök, hogy már pontokban is megmutatkozik, hogy mennyire kiteszi a lelkét ennek a csapatnak meccsről meccsre. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy Parisé mellett ő a második hardworkerünk - illetve most Zach kiesésével az első számúvá nőtte ki magát.
Más: már kezdtem örülni az all-star előtt, hogy végre megtanultunk üres kapura betalálni, erre eddig a héten 2/0 Később ez még visszaüthet.
Ma Rolston duplát érzek
|
| |
|
|
Válasz SDevil hozzászólására (#13186) |
|
|
|
|
|
|
|
A big part of the Devils’ success over their last nine games has been the play of the line of Brian Rolston, Patrik Elias and Dainius Zubrus. In those nine games, Rolston had four goals and eight assists and was plus-8, Elias had five goals and six assists and was plus-8 and Zubrus had three goals and one assist and was plus-9. That’s a combined 12 goals and 15 assists and a plus-25 rating in the nine games for the line.
Lemaire said it all starts with Elias, “because of the intelligence that he has.”
“He has great skills and he sees the ice very well,” Lemaire said. “He knows where Brian is on the ice and can get him the puck when Brian is in a scoring position and they match well together. And Zubrus is the guy that goes in the corner, holds on to the puck and can give it back to Pat and Pat does the rest.”
|
| |
|
|
|
|
Ez amúgy tényleg durva. Jól megijesztettük, hogy elcseréljük.
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#13184) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem semmi ez az egész... És nem is a 8-1-1 ami számora hihetetlen, hanem az, hogy Rolston utolsó 10 meccsen 5G 8A 13P
|
| |
|
|
|
|
Bizony, a Rangerst megütni (a szezontól függetlenül is) mindig jó érzés! Szép gólokat lőttünk, Lundqvistet le is rántották, de aztán tényleg nagyon magunkra húztuk őket. Marty isteni volt a kapuban, és egy bizonyos fortuna-istenasszony is megadta végre a szezonban valamennyire a részünket.
L10: 8-1-1 Tegye fel a kezét, aki nem Devils drukker, és gondolta volna, hogy ebben a szezonban még lesz ilyen mutatónk is...
Most már akár valami csidi-csudi csoda folytán bejutunk a PO-ba, akár nem, én azért nyugodtabb vagyok a jövőt illetően. Nem elveszett a brigád, viszont nagyon kell nekik egy kurvajó edző.
|
| |
|
|
Válasz hirnalon hozzászólására (#13180) |
|
|
|
|
|
|
|
Nézegettem a februári schedule-t, ha jól csinálják a fiúk, simán végigmehetünk ezen a hónapon 2-3 vereséggel, és ha nagyon ügyesek, az a 2-3 is OTL. Március elején lesz fontos hozni a pontokat, Sens, Thrashers, Isles. De az még odébb van :)
|
| |
|
|
|
|
Remélem inkább nekünk lesz ma +2 pontunk!
|
| |
|
|
Válasz hirnalon hozzászólására (#13180) |
|
|
|
|
|
|
|
Azta, nyertünk a Rangers ellen, ez már igazi skalp, hasonlóan a Philly elleni idegenbeli győzelemhez. 3-0 után viszont nagyon rezgett a léc, az utolsó másodpercek az öf alapján is irtó izgalmasak lehettek, az a kapuvas a végén És ma is a Patrikék alkottak, Rolston újabb GWG. Amúgy nem is tudom mikor lőttünk Lundqvistnak ilyen távolról gólokat...
Ma Panthers, remélem, Hedberg véd, zárjuk szépen a hetet
|
| |
|
|
|
|
Pandolfo valószínűleg vmilyen scoutként folytatja hokis karrierjét nálunk.
|
| |
|
|
|
|
32 games remaining...20 points from 8th...10 wins from 8th...3 games in hand...
|
| |
|
|
|
|
hja egyik legjobb a ligaban a last ten aranyunk... de attol meg dead last. fuck you JohnMac, fuck you langs.
|
| |
|
|
|
|
TG blogja alapján annyi az egész, hogy Tedenbyt nem érzi elég jónak védekezésben... de a Rangers ellen jó lenne, ha bizalmat szavazna neki, Mairnél sokkal többet tudna segíteni a csapatnak.
|
| |
|
|
Válasz SDevil hozzászólására (#13175) |
|
|
|
|
|
|
|
Jepp, ezt a sort még így senki nem küldte jégre, tényleg faszák.
A Sharky-Arnott-Tedenby trió brutálisan hangzik, Arnott nyomozhatná őket. Csodálkoztam, hogy most Lemaire nem szavazott bizalmat Tedenbynek. Vagy van valami, amiről nem tudok? Beteg? Formahanyatlás?
|
| |
|
|
Válasz hirnalon hozzászólására (#13174) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem tudom, hogy ez a sor eddig nem volt kipróbálva, vagy csak most kapták össze magukat, de a Rolston-Elias-Zubrus trió odavág. Plusz van két másik fix sorunk, a harmadikba kéne Mair helyett Tedenbyt erőltetni, kinti drukkerek szerint Zharkovval nagyon jól érzik egymást, Arnott meg segíthet mindkettőjüknek.
|
| |
|
|
Válasz SDevil hozzászólására (#13173) |
|
|
|
|
|
|
|
Hej, de megérdemelte Zubie a győztes gólt! És hogy örült neki! Nagyon kapart ezen a meccsen, többször is benne volt az öf-ben. Kova is jó volt, meg a 4. sorunk nagyon király. Marty Kovalev lövésénél megmutatta, hogy még mindig megvannak benne a jóöreg reflexek. A kapott gólunknál sajnos kiütközött White-nak a szemsérülése, de már az nagyon tiszteletreméltó, hogy egyáltalán játszott, mert nagyon írták a sérülését, mégis bejött kihúzni a csapatot a szarból Fayne betegsége miatt, úgyhogy nagy respect neki is! Összességében úgy láttam, hogy többet tettünk a győzelemért, mint a Sens.
Outworking the opponent. Csak így tovább!
|
| |
|
|
|
|
Úgy tűnik hogy az alábbi dolog mégsem olyan egyszerű, lesz még ennek folytatása... na szép, már csak ez hiányzott az idei szezonból
Ha nem is meggyőző játékkal de nyertünk 2-1-re, Elias és Rolston már zsinórban 6 meccse szereznek pontokat Most minden győzelemnek örüljünk szerintem, de azért kicsit frusztráló lehet, hogy még egy 7-1-1-es L9 mutatóval is még a liga legalján vagyunk. Na de, we still beleive! Fontos meccs jön a Rangers ellen, most már jó lenne ellenük is felmutatni valami eredményt!
|
| |
|
|
|
|
Devils owner Jeff Vanderbeek is not looking to sell the team.
The team is expected to release a statement shortly refuting a report that Vandebeek has begun the process of looking for potential buyers.
Citing “a person familiar with the potential sale”, Bloomberg News reported today that Vanderbeek has hired investment bank Moag & Co. in Baltimore to oversee the sale of the team and sent out letters to prospective buyers.
Vanderbeek, a former member of the executive committee at Lehman Brothers Holdings Inc, bought the team in 2004 for $125 million, according to Forbes Magazine. Since then, with the building of Prudential Center, the Devils’ value has increased to $218 million, according to a Forbes’ report on Dec. 1.
Itt is a válasz :)
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#13170) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem tudom, hogy lehet-e hinni bármennyire is ennek az oldalnak, de azért beteszem:
http://bleacherreport.com/articles/592954-new-jersey-devils-is-jeff-vanderbeek-looking-to-sell-the-team-what-next-in-nj
|
| |
|
|
|
|
Lemaire said didn’t watch much of the all-star festivities in Raleigh, N.C. He said he watched part of the skills competition on Saturday and didn’t watch any of Sunday’s game until he returned from Florida early this morning.
“The game I watched this morning and I said, ‘Oh, I’m lucky I did not watch that last night,’” he said.
|
| |
|
|
|
|
The playoffs remain out of reach for the Devils. Captain Jamie Langenbrunner waived his no-trade clause and was dealt to the Dallas Stars. Center Jason Arnott is willing to do the same if he gets an opportunity to play for a contender.
But Elias is hanging in there. Like goalie Martin Brodeur, he believes — or, at least hopes — this is a one-season blip and the Devils will be back in their familiar position near the top of the standings in 2011-12.
“I believe so. We believed in this team before the season, so we believe we will (come) back,” Elias said. “Next year, whatever happens will happen.”
Either way, he cannot envision himself playing for another NHL team.
imadunk, Patrick
|
| |
|
|
|
|
A plusz meccs nem fog megártani egyiküknek sem. Meg hátha adnak egy löketet a lowelli ördögöknek. Mondjuk tegnap 4-1-re kaptak ki, McKenna nem volt vmi acélos a kapuban.
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#13166) |
|
|
|
|